Kategóriák
Slow Motion

Szabó Eszter Ágnes: ZOOMYout, 2020

A művész videó-performansza a Lassú élet. Radikális hétköznapok című kiállításhoz.

Kategóriák
Talk Slow

“A lassú élet fogalmának talán egyik leglényegesebb része az, hogy az “itt és most”-ra figyeljünk, mint egyfajta terápiás vagy meditációs helyzetben.” – Horváth Gideon képzőművész válaszolt kérdéseinkre 

Több tudós/jövőkutató/szakértő egyetért abban, hogy a vírus az emberiség számára új esélyt jelent egy lassabb és fenntarthatóbb életmódra. Te egyetértesz ezzel?  

Jó gyakorlat lehet mostanában egyszer-egyszer elgondolni, mi működhet majd másként a válsághelyzet utáni újszerű állapotban, ha egyáltalán beszélhetünk éles határvonalakról. Ennek ellenére szerintem nem érdemes a mostani, nehezen megélhető jelenben arról spekulálni, hogy milyen lesz visszatérnünk a jövőbe. Ez a gondolat sokszor egy passzív hozzáállással társul: nem magunkra koncentrálunk, hanem arra gondolunk, hogy a világ miben lesz más, amikor feloldják a korlátozásokat, és visszaállnak működésbe az életünket meghatározó rendszerek. A lassú élet fogalmának talán egyik leglényegesebb része az, hogy az itt és mostra figyeljünk, mint egyfajta terápiás vagy meditációs helyzetben. Ahhoz, hogy a majd valamikor lassan felgyorsuló társadalmi életbe visszatérjünk, és ne azonnal a beidegződött szokásainkat keltsük újra életre, most kell elkezdenünk a változást, egyénileg illetve kis közösségekben. Ezt persze nem szabad összetéveszteni azzal a karantén idei produktivitási kényszerrel, ami sokakra nagy nyomásként helyezkedik, és szintén a kapitalista rendszer termelési kényszerére vezethető vissza. A lényeg talán annyi, hogy figyeljünk oda önmagunkra, csendesítsük el a környezetünket (már ha ezt módunkban áll megtenni), és gondoljuk végig, miben más az izolációban élni mindennapjainkat. Talán ez a leválasztott állapot szembesít minket olyan kérdésekkel, érzésekkel, amikkel korábban nem tudtunk mélyrehatóan foglalkozni, mert túl nagy volt a zaj. Úgy gondolom, csak önreflexió után érdemes azon elgondolkozni, hogyan tudunk együtt fenntarthatóbb rendszereket építeni, amelyek nem a termelést és a növekedést szorgalmazzák, hanem a stabilitást és nyitottságot. 

A kényszerű izoláció megváltoztatta a kommunikációs szokásainkat. Ennek hosszú távon lehetnek pozitív eredményei, de vezethetnek rossz gyakorlatok kialakulásához is. Például Asimov egyik regényében egy bolygó lakói csak „távlátással” érintkeznek egymással, a személyes találkozás gondolata is elviselhetetlen számukra, többek között a vírusok és baktériumok miatt. A kommunikáció csak egy példa a nagymértékű változásra, általánosságban jobb vagy rosszabb jövőben reménykedjük?  

Bizonyos szempontból téves gondolat az, hogy radikálisan megváltoztak volna a hétköznapjaink. Sok új rendelettel, hatósági figyelmeztetéssel és mindennapossá vált félelemmel élünk ugyan együtt, ez igaz. Mindezeken túl én úgy figyeltem meg magamon és a környezetemen is, hogy mindenki ugyanazokkal a jelenségekkel, feladatokkal néz szembe, mint eddig, csak szélsőségesebb szinteken. Rengeteg szülő végez például az eddigieknél sokkal intenzívebb és megterhelőbb reproduktív munkát, miközben úgy érzik, nekik is épp mandarinul kellene tanulniuk, ahogy azt a social media felületei sugallják másokról. Én letiltottam az összes értesítést a mobilomon, és próbálok minél nagyobb nyugalmat teremteni, hogy ne jusson el hozzám az zűrzavar, ami az online felületeken él. A lényeg az, hogy a virtuális lét ne uralkodjon el rajtunk, hanem mindig a mi egyéni döntésünk legyen, készen állunk-e fellépni egy-egy közösségi vagy híroldalra. Azt nem hiszem, hogy mi távlátással szeretnénk kommunikálni a korona után. Ha valamikor, akkor most, a rengeteg tilalom és izoláció alatt igazán megnőtt a vágy az emberi érintkezésre. Ha tiszta lesz a levegő, egymásra fogunk szabadulni. Ezzel talán Asimov is így lett volna. 

A Lassú élet. Radikális hétköznapok kiállítás alkotói több szempontból vizsgálják az ökológiai krízis társadalmi és gazdasági okait és a lehetséges megoldásokat. A te munkásságod miért fordult a téma felé?  

Zilahi Annával még a Képzőn töltött egy évünk alatt fordultunk a dohos intézményi keretek között egymástól függetlenül a nagyon frissnek ható ökológiai elméletek és újrealista filozófiák felé. Mikor erre rájöttünk, és konstatáltuk, hogy a budapesti művészeti közegben ez a diskurzus mennyire hiányos, elindítottuk az xtro realm művészcsoportot. Ebbe csatlakozott kicsit később Süveges Rita is, fő célunk a transzdiszciplináris tudásmegosztás volt a kezdetektől fogva. Három éve az antropocén még egy ködös fogalom volt, amivel sokan úgy dobálóztak, mint valami tág, obskurus jelzővel anélkül, hogy tudták volna, mit is jelent. Azóta a klímaválság berobbant a köztudatba, és hirtelen az a projekt, amit 2017 óta építünk, sokkal több embert kezdett el megmozgatni, ami persze szuper. A Lassú élet kiállításon szereplő munkám is abban az időszakban készült, amikor elkezdtem megismerkedni a szorosan összefüggő újrealista filozófiákkal és ökológiai gondolatokkal. Timothy Morton hiperobjektum fogalma foglalkoztatott, amit olyan térben és időben szétterülő entitásokra használ, amiket egészükben nem tudunk felfogni, csupán egy-egy részletüket tudjuk befogadni egyszerre. Ilyen a globális felmelegedés, a bioszféra vagy a tőzsdepiac egésze. Én infravörös szűrővel készítettem fotósorozatot, amely az emberi szem számára nem érzékelhető sugárzásba ad betekintést. Egy olyan mindent átfogó valóságréteget látunk, ami a világ működésének alapvető része, de mi csak a hatását érzékelhetjük. Az egészséges, fotoszintetizáló flóra ezt a sugárzást visszaveri, így a fotókon a növényzet világosabb, előtérbe lép. Ráadásul mivel hosszú záridővel dolgoztam, egy másik időbeliségben teszik mindezt. Ezt a technológiát amúgy hadászati és mezőgazdasági célokra is előszeretettel használják. 

Hogyan értelmezi/szituálja (esetleg anulálja?) a jelenlegi helyzet a kiállításba beválogatott művedet? Milyen új munkán dolgozol jelenleg? 

Sok szinten kapcsolódik a fotósorozat a jelenlegi helyzethez, de ez minden ökológiai témában mozgó műre igaz. Jelenleg főleg olvasok, vannak terveim új munkákra, de egyelőre azt is nehéz elképzelni, hogy ezeket milyen helyzetben lenne értelme majd egyszer bemutatni. Persze a művészetnek kiemelten fontos szerepe van a válság értelmezésében. Viszont pesszimista vagyok abból a szempontból, hogy a krízis milyen hatással lesz már rövid távon a kulturális életre. Az elmúlt években folyamatosan szűkül ez a közeg, a benne rejlő lehetőségek és a fiatal művészek perspektívái megállás nélkül csökkennek. Az például egészen biztos, hogy rengeteg pályaelhagyót fog eredményezni a válság, akik egy élhetőbb rendszerben fontos munkákat tudtak volna elkészíteni és bemutatni. 

Van-e olyan téma/probléma/jelenség, ami a „karantén” alatt került a látószögedbe és szeretnél foglalkozni vele későbbi munkásságodban? 

Nem hiszem, hogy nagyon direkten megcímeznék majd bármilyen kifejezetten a koronavírushoz köthető témát a jövőben. Távolról biztos kerülgetem majd. A szobafogság és a lassulás viszont jó hatással van a szakirodalmakkal való kapcsolatomra. Korábban a művészeti tevékenység mellett végzett munkáim nem sok időt hagytak az ilyesmire. Ezek jelentős részét viszont elvesztettem. Most pedig kicsit zavarba ejtő az, hogy a jelenlegi helyzet mennyire ideális az elmélyült kutatómunkára és alkotásra, még soha nem álltak fel erre ennyire megfelelő körülmények az életemben. Valahol lappang bennem egy szégyenletes érzés: bizonyos szempontból nem szeretném, ha túl hamar véget érne ez az időszak, mert nem tudom lesz-e még hasonló valaha az életemben. Félek attól, hogy milyen lesz, amikor vissza kell szállni a mókuskerékbe, és folyamatosan próbálom magam figyelmeztetni arra, hogy most kell észnél lennem és okosan használnom ezt az időszakot. 

 

 

 

Kategóriák
Talk Slow

“A lassúság értelme az lenne, ha időnk maradna olyan tevékenységekre, melyek összekötnek, és változást idéznek elő.” -Zilahi Anna költő válaszolt kérdéseinkre:

Több tudós egyetért abban, hogy a vírus az emberiség számára új esélyt jelent egy lassabb és fenntarthatóbb életmódra. Te egyetértesz ezzel? 

A koronavírus lerántja a leplet a jelenlegi világrend legjelentősebb gyengeségeiről, átterjedése az emberre egyenesen visszavezethető a természettel fenntartott áldatlan viszonyunkra, a pusztításra, amire a nyugati középosztálybeli kényelem épül. Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy visszatérhetünk-e a korábbi normalitáshoz, miközben talán érdemes lenne fontolóra venni, hogy vissza akarunk-e térni egy olyan normalitáshoz, ahol a tudomány évek óta figyelmeztet egy világjárvány veszélyére, intézkedésre sürget, majd végig kell néznie, ahogy a rémálma beteljesül. Vagy: vissza kell-e térnünk egy olyan normalitáshoz, ahonnan érkezve sokak számára elfogadható politikai válságreakció az a vélemény, hogy a gazdasági növekedés megóvása érdekében néhány élet feláldozható. A lassú élet ebben a kontextusban azt jelenti, hogy százezrek váltak munkanélkülivé hetek alatt, egzisztenciájuk veszélybe került, míg mások élete ennek következtében reggeltől estig tartó helytállássá alakult. Kicsit sem lassultak például a szülők, az egészségügyi dolgozók, a bolti rakodók, a tanárok vagy a futárok mindennapjai, és az online felületeken is mintha a folyamatos tartalomfogyasztás kényszerűsége lenne az új követelmény. (Hány self-help podcastot hallgattál ma főzés közben? Mi újat tanultál az elmúlt hetekben? Mit streameltél az elmúlt két órában? Hogy éled meg az ajándékba kapott időt?) 

A lassabb és fenntartható életmód (ez utóbbi melléknevet talán nem érdemes fokozni) akkor jöhet el, ha mindenki számára egyaránt beköszönthet, nem előjogként, hanem mint alapjog. Ha az ajándékba kapott időt azzal töltjük, hogy a társadalmi egyenlőtlenségekkel szembenézünk, és elgondolkodunk azokon a mentális mechanizmusokon, amelyek a kapitalizmus által belénk diktált vágyakon keresztül tartanak minket örök működésben. A lassúságnak ugyanis nem azt kellene jelentenie, hogy nincs mit csinálnunk, mégis tovább kattogunk. A lassúság értelme az lenne, ha időnk maradna olyan tevékenységekre, melyek összekötnek, és változást idéznek elő. Ez közösségben tud megtörténni, a vírus viszont izolál. A kérdés az, hogy az új normalitás milyen konklúziókra épül majd: a kölcsönös segítségnyújtás és egymásrautaltság tapasztalatára vagy az ismeretlentől és az egyéni veszteségektől való félelemre. 
 

A kényszerű izoláció megváltoztatta a kommunikációs szokásainkat. Ennek hosszú távon lehetnek pozitív eredményei, de vezethetnek rossz gyakorlatok kialakulásához is. Például Asimov egyik regényében egy bolygó lakói csak „távlátással” érintkeznek egymással, a személyes találkozás gondolata is elviselhetetlen számukra, többek között a vírusok és baktériumok miatt. A kommunikáció csak egy példa a nagymértékű változásra, általánosságban jobb vagy rosszabb jövőben reménykedjük? 

 

Pont mielőtt beütött volna a járvány, arra gondoltam, hogy hazaviszem az alig használt ősrégi tabletemet a nagyszüleimnek, beüzemelek egy wifiroutert, és megtanítom őket, hogyan kell egy gombnyomással videóhívást indítani. Sajnos nem jutottam el idáig a folytonos rohanásban, és ezt most nagyon sajnálom. Más jellegű videóhívásokban viszont bővelkedem én is, barátok, munkatársak, ezer éve nem látott ismerősök is előkerülnek. De szükség van erre valójában? Úgy érzem, hogy a válság, ha valamire rámutat, akkor az az, hogy mennyivel több találkozást bonyolítok le a kelleténél. Ezeket a valós és felesleges meetingeket felváltották azok a zoom-videócsetelések, ahol még csak fel sem tűnik, ha valaki nincs jelen, híroldalakon scrollozgat negyedórája. Ez nem segíti az ún. lelassulást egyáltalán, csak a frusztrációt növeli, és azt az illúziót kelti, mintha mindeközben az ember kevesebbet dolgozna. Valójában azonban összemosódnak a határok: ha még pizsamafelsőben veszem fel a telefont, az még nem számít munkaidőnek, ha a következő úgy ér, hogy még mindig nem öltöztem fel, akkor az még mindig nem? Nem jutunk-e el a korlátlan önkizsákmányolás újabb szintjére ezekkel a változásokkal? A nagyanyámat leginkább megölelni szeretném, de ezen a ponton persze már azzal is beérném, ha ráértem volna megtanítani bekapcsolni az iPadet. 

 

Lassú élet. Radikális hétköznapok kiállítás alkotói több szempontból vizsgálják az ökológiai krízis társadalmi és gazdasági okait és a lehetséges megoldásokat. A te munkásságod miért fordult a téma felé? 

A 2016-os Nemzetközi Földtani Kongresszuson vezető geológus kutatók javaslatot tettek az antropocén földtörténeti korszak bevezetésére, amely azzal a belátással toldja meg a diszciplínát, hogy a jelenleg működő globális rendszerben az emberi tevékenység, ipari rombolás, szennyezés és pusztítás elsődleges geológiai formáló erővé lépett elő. A kétezres évek eleji első megjelenése óta a fogalom hatalmasat robbant a kulturális közbeszédben, de mintha itthon elmaradt volna a téma feldolgozása. 2017-ben az xtro realm művészcsoportot azért alapítottuk meg, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos és ökológiai témákat feldolgozó művészet, elmélet és tudás teret nyerjen a tevékenységünk által. Hatalmas társadalmi-világnézeti átalakulások és válságok után, mint Galilei felfedezései, a pestisjárvány, a második világháború vagy a szocialista diktatúra létrejötte már nem lehet ugyanúgy művészetet csinálni, a praxisok és fókuszpontok megváltoznak. A klímaválság azonban alattomos módon folyamatos átalakulásban tart, ami nem késztet akut válaszadásra, nem jön el az a kényszerű pillanat, ahonnan mindenki egyetért, hogy eddig, s ne tovább. A válság itt van, a koronavírus csupán egy tünete. A kérdés, hogy a művészet eszközével lehetséges-e válaszolni az egyre súlyosbodó kihívásokra, illetve, hogy a művészet fogalma kiterjeszthető-e olyan progresszív gyakorlatokra, melyek nem illeszkednek a kortárs művészeti termelési trendek kapitalista elvárásaihoz.
 

Hogyan értelmezi/szituálja (esetleg annulálja?) a jelenlegi helyzet a kiállításba beválogatott munkádat? 

The River Knows Better (Ophelia Lives) egy versmeditáció, egy vezetett hangmű belső, testi hangokra. A meditáció az a mentális tér, ahol a levegő zúdulása, a véráram robaja és az unásig rótt gondolati spirálok összetalálkozásából nyugodt elevenség jöhet létre. A mai napig bevett vélekedés, hogy meditálni egyfajta elvont, ezoterikus és értelmetlen tevékenység, egy távol-keleti gyakorlat kultúraidegen kisajátítása. Miközben tudományosan bizonyított az idegrendszeri hatása, ami az agyhullámok változásának monitorozásával mérhető. A vers refrénjének fő sora, „Slowing down to the rhythm of the river” az élet által diktált saját ritmushoz való visszatérést jelenti. A pulzus gyorsan változik, alkalmazkodik a legkiszámíthatatlanabb élethelyzetekhez is, vagy éppen rááll egy órák óta tartó technokoncert ritmusára. Ha viszont (meg)ismerjük a saját ritmusunkat, le tudjuk nyugtatni a gondolatainkat pusztán azzal, hogy életműködésünk elengedhetetlen funkcióira összpontosítjuk a figyelmünket. Ez kiváló eszköz a stresszkezelésre, hosszú távon pedig alapjaiban változtathatja meg az emberi kapcsolatainkat és ezáltal a társadalmat. Az Egyesült Államokban olyan kísérletet folytattak problémás és egzisztenciális nehézségekkel sújtott környékeken, hogy a rendetlenkedő általános iskolás diákokat büntetés helyett meditációs időre „ítélték”. Ezek a gyerekek nagyon hamar látványos átalakuláson mentek keresztül, csökkent a szorongásuk, érdeklődővé és egymással együttműködővé váltak. A meditáció nem arra való, hogy a produktivitás érdekében exploitáljuk. A benne rejlő lehetőség társadalmi szinten transzformatív.  

 

Kategóriák
Talk Slow

““Csak egy válság – vagy a válság előérzete – hozhat igazi változást.” – Süveges Rita képzőművész válaszolt kérdéseinkre

Több tudós egyetért abban, hogy a világjárvány az emberiség számára új esélyt jelent egy lassabb és fenntarthatóbb életmódra. Egyetértesz ezzel?  

Milton Friedmant idézve:“Csak egy válság – vagy a válság előérzete – hozhat igazi változást. Hogy milyen lépéseket teszünk, ha bekövetkezett a válság, az attól függ, milyen elképzeléseket gyártottunk előzőleg.” A válsághelyzet sokféle váratlan kimenetelt hordoz magában, hogy melyik szcenárió győz, nagyban függ attól, hogy a hatalom milyen szellemben gyakorolja az életünk feletti irányítást. Vajon az a célja, hogy megsegítse az elesetteket, és egy igazságosabb, egyenlőbb, fenntarthatóbb társadalmat hozzon létre? A krízis legitimálja, hogy az állam nagyobbra nőjön, és felhatalmazza magát különleges rendelkezések és szabályozások meghozatalára. Ám ha azt a kormány nem egyenlősítő politikák, hanem kirekesztő, korrupt és kizsákmányoló rendelkezések kíméletlen végrehajtására használja, akkor sok reményünk nem lehet, hogy az ország szegényebbik fele közelebb kerüljön a méltó emberi élet lehetőségéhez, amelyben fel tud egyáltalán merülni a lassabb és fenntarthatóbb életmód igénye. 

Az életmód, úgy tűnhet, egyéni választás kérdése, és mintha a környezettudatos élet mindenki számára elérhető volna, mégis rengeteg körülmény játszik közre abban, hogy a végfogyasztó számára általában a szennyezőbb opció az olcsóbb, ha más nem, kényelmesebb. Azt se feledjük, hogy a kapitalizmus tett minket fogyasztóvá, érdekében is áll megtartania minket annak, és nem csak a luxuscikkekről van szó. A társadalmi-kulturális létezésünk, önmeghatározásunk alapszik fogyasztói attitűdjeinken, ez akkor is igaz, ha éppen környezettudatosabban próbálunk élni, piacon vásárolunk, szelektíven gyűjtjük a szemetet, jógázni járunk, nem kapcsoljuk be a klímát, és egyébként is már öt éve nem ittunk kólát. A természetbe járás legtöbb formája is invazív, ebben megegyezik a többi fogyasztási szokásunkkal, legyen szó síelésről, az egzotikus tájakra való eljutás járulékos, közlekedési szennyezéséről, a turistafotóink által mutatott hazug rezervátumokig.  
Vajon az államok kimentik-e a becsődölő légi cégeket, amik az általános adókedvezményeknek köszönhetően minden más eszköznél olcsóbban, ám környezetszennyezőbben szállítják turisták millióit a világ egyik pontjáról a másikra (sok esetben azért, hogy azok a távoli egzotikus természetben gyönyörködhessenek)? Vajon felelősségem-e nekem, mint egyénnek felismerni, hogy pl. az olcsó repülés nekem nem jár”, miközben ökológiai lábnyomom a helyi vagy nemzetközi centrumok felé tekintve még így is nevetségesen alulmarad? A központokban mikor eszmélnek rá, hogy jólétük, ami által megengedhetik maguknak a fenntartható, lassú élet melletti elköteleződést, a távolra kiszervezett olcsó erőforrásoktól, externáliáktól, tőlünk függ?
Habár lenne lehetőség a változásra, strukturálisan nézve világszinten nem állunk túl jól a kormányainkkal. Egyéni szinten pedig a jelenlegi infokommunikációs mediatizált társadalomban nehezen elvárható, hogy a fogyasztás kikövezett, a boldogságához vezető neoliberális útjáról egy kockázatosabb és kényelmetlenebb, ismeretlen kimenetelű rögös elágazásra térjünk rá, ráadásul mindezt nagyrészt magányosan, ellenszélben tegyük.    

A kényszerű izoláció megváltoztatta a kommunikációs szokásainkat. Ennek hosszú távon lehetnek pozitív eredményei, de vezethetnek rossz gyakorlatok kialakulásához is. Például Asimov egyik regényében egy bolygó lakói csak „távlátással” érintkeznek egymással, a személyes találkozás gondolata is elviselhetetlen számukra, többek között a vírusok és baktériumok miatt. A kommunikáció csak egy példa a nagymértékű változásra, általánosságban jobb vagy rosszabb jövőben reménykedjünk? 

A globális termelési láncok jelenleg akadoznak, bizonyos ágazatok le is álltak átmenetileg, az új beruházások általi újraindításuk (amennyiben a tőke kellően profitábilisnak ítéli) talán elmozdulhat egy környezettudatosabb irányba. Talán a gazdasági szereplők a jövőben jobban előtérbe helyezik majd a lokális szempontokat, hogy ne legyenek annyira kitettek a globális beszállítóknak (nem azért, hogy a helyi gazdaságnak kedvezzenek, hanem jól felismert saját érdekeik miatt). Jól látszik, hogy most csökkent a légszennyezettség, szinte mindenhol a világon, és például 30százalékkal kevesebb az áramfogyasztás Magyarországon, ám a természet extrém terhelés alóli pillanatnyi felszusszanása annak árán jöhet létre, hogy a termelés leállásával emberek milliói a megélhetésüket veszítették el. Mások pedig saját és környezetük egészségének kockáztatásával kénytelenek a járványban is a munkába eljárni, hogy az élelmiszerellátás és más közfeladatok, ellátási rendszerek működése folyamatos, az életünk a négy fal között is biztonságos és kényelmes lehessen. A klímaválság azonban továbbra is nagyon valós fenyegetés, amit a pandémia szinte teljesen eliminált a köztudatból. Kérdés, hogy az eljövendő gazdasági válság közben kinek lesz szándékában újraszervezni az életünk, társadalmunk működését úgy, hogy a megszokott kényelmünk helyreállítása helyett lemondásokra ösztökéljen.  
 Nem elég, hogy van már egy Google Earthünk, a Mindcrafton is felépítik a Föld bolygót, folyóstul, épületestül, és ez számunkra mind elérhető lesz. Azonban azt gondolom, minél inkább bezárkózunk a saját világunkba (valós és virtuális közösségeinkbe), annál kevesebb esélyünk van, hogy mást is meglássunk azokon kívül. A járvány kapcsán fellépő szolidaritási akciók közelebb hozhatnak a közvetlen környezetünkben élőkhöz, legyenek azok az idős szomszédaink, akiknek bevásárolunk, vagy a nyárfák a parkból, ahova egészségügyi sétára járunk bezártságunkból. Ugyanakkor az izoláció hosszú távon még inkább elzár azoktól a társadalmi csoportoktól és környezeti folyamatoktól, amik a munkahelyeinken és szűkebben vett közösségünkben, lakóhelyünkön, vagyis a komfortzónánkon kívül vannak. Ezáltal még nehezebb lesz a helyzetükbe képzelni magunkat, ami pedig a társadalmi szolidaritás és környezettudatosság alapja lenne. Személyes életemben is nagyon nehezen viselem a kommunikáció online térbe történő vándorlását, ám szerencsére a társammal élek, és a helyzetnek annyi kiváltsága van számomra, hogy olyan időtöltésre, lassúságra adódik lehetőség, ami a megelőző időszakban nem volt jelen.
Ami aggasztó, hogy a mostani vészhelyzetben kikísérletezett digitális megfigyelési rendszerek észrevétlenül átöröklődhetnek a jövőbe, ilyen pl. a lokációnk követése vagy az arcfelismerés, különféle adatbázisok a fertőzésveszélyességünkről, és még amit el sem tudok képzelni. Reményre adhat okot, hogy majd a home office-ban való munkavégzés miatt az eddig láthatatlan (házi)munka láthatóvá válik. Talán azok az ellátórendszerek, amelyeknek a működését alapvetőnek vesszük, mint például az egészségügy, oktatás és élelmiszerellátás is nagyobb megbecsülést kaphatnak majd azután, hogy ezeknek a munkáknak egy részét most magunknak kell elvégeznünk. 

 A Lassú élet. Radikális hétköznapok kiállítás alkotói több szempontból vizsgálják a klíma- és ökológiai krízis társadalmi és gazdasági okait és a lehetséges megoldásokat. A te munkásságod miért fordult a téma felé? 

A természet mindig is a fő témám volt. Kertes házban nőttem fel vidéken, ahol kint játszottunk az udvaron, sok időt töltöttem a kertben lévő élőlények, mint gyomok, rovarok, giliszták, a diófa, békák, varjak, bambuszban lakó verebek stb. megfigyelésével (Gerald Durell módra). Együtt éltünk az évszakok változásaival, nőtt a kertünkben a borsó, a kajszibarack, az ibolya. Egyszer szüleim beírattak egy környezetvédelmi napközis táborba is a helyi erdészethez. Bár már 15 éve élek a fővárosban, amelynek minden előnyét élvezem, hiszen itt van a baráti és szakmai közösségem, a kulturális programok elérhetőek, mégis idealizálódik az a tapasztalat, amelyben gyerekként részem volt. Éppen ezért művészeti gyakorlatomban nagyon hamar a természeti élmény újraalkotását tűztem ki célul, ami önképzésem során eltolódott egy kritikai irányba: a természet és kultúra szétválasztásának gyökereit és e világkép máig tartó hatásait kutatom, ennek a jéghegynek a csúcsa a jelen klíma és ökológiai válság.

out of control című sorozatom a lassú és gyors szénciklusok állomásaival, szereplőivel foglalkozik. A szénkörforgás a bolygón lévő szénnek, a földi élet alapjának, azt is mondhatnánk, hogy egyik főszereplőjének folyamatos átalakulása: a szén más elemekkel vegyületeket alkotva vándorol az élő és élettelen, a szilárd, a folyékony és a gáz állapot közt. A szénciklusok időtartamai emberi nézőpontból befogadhatatlanok: a bolygó számára valójában mindegy, hogy az emberi vagy a planktontársadalmak kiteljesedése számára ad otthont. A kőzetek nagy része például elhullott élőlények meszes vázaiból tömörült össze (mészkő), a kőolaj pedig évmilliók alatt keletkezett az óceán mikroélőlényei, planktonok és foraminiferák lerakódott rétegeiből. A szénhidrogének kitermelésével és égetésével a szén átkerül a gyors körforgásba, amelynek természetes elemei a fotoszintézis és a vulkánkitörés által légkörbe juttatott széndioxid is. A szénkörforgás rendszerének felborítása a globális klimatikus egyensúlyra is hatással van, hiszen a légkör széndioxidtartalma szabályozó szereppel bír az éghajlatra nézve
A szén, az olaj és a földgáz energiatöbblete tette lehetővé a modernitás társadalmainak életmódját, amelynek az utóbbi században fő hajtóerejévé a végtelen gyorsulás, fejlődés és felhalmozás ideológiája vált. Az elmúlt évszázmilliókban az ökoszisztémában felhalmozott energia- és anyagkészleteket iszonyú koncentrációban és sebességgel kezdtük felélni. Fosszilis üzemagyagokból a Föld óriási tartalékokkal rendelkezik, az embernek kevésbé kell a tartályok kimerülésétől, mint az üzemanyagok égetésének következményeképp a saját életfeltételeinek kipusztulásától félnie. Nem zavarhatjuk tovább a természetes ciklusokat, hiszen beláthatatlanok a következmények: az éghajlat melegedésével párhuzamosan fajkihalások, erdőpusztulások, árvizek, hurrikánok, ökológiai katasztrófa vár nemcsak a természetre, hanem azon belül ránk, emberi társadalmakra is. 

Kategóriák
Slow Motion

Syporca Whandal interjú

 

Megkértük a kiállításban résztvevő alkotókat, hogy pár mondatban reflektáljanak a vírus által átalakított helyzetre. Ez a videó-performansz Syporca Whandal válasza.

Kategóriák
Slow Motion

Syporca Whandal

Punk konyha fanzine kalózkiadás

Az animáció Szabó Eszter Ágnes és Syporca Whandal azonos című fanzine-je alapján készült. Az eredeti, közel negyven oldalas fanzine magyar és angol verziója megtekinthető lesz a kiállításon.

animáció: Syporca Whandal
fanzine szöveg: Eszter Ágnes Szabó
fanzine grafika: Syporca Whandal
zene: Zuriel Waise
loopok, minták: Syporca Whandal
szintetizátor-harmonika,
harang, szerkesztés: Baján Simon Lázár
 

Kategóriák
Slow Tudástár

permakultúra

A permakultúrás gondolkodásmód a mezőgazdaság valamennyi elemét – a növény- és állatvilágot, a domborzati, a föld- és vízrajzi adottságokat, beleértve az embert és épített környezetét – egységes ökológiai rendszerként kezeli. Alapja az ember és környezete közötti természetes szimbiózis, annak harmonikus és szoros együttműködése. A kifejezés az angol permanent agriculture (vagyis állandó mezőgazdaság) szavak összevonásából származik. Elméleti alapjait két ausztrál tudós, Bill Mollison biológus és David Holmgren ökológus dolgozta ki az 1970-es években, azóta pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Célja, hogy csökkentse az emberi szükségletek megteremtésének energiaigényét és környezetromboló hatását, valamint a természet kizsákmányolását, és elősegítse egy fenntarthatóbb ökoszisztéma megteremtését. 

Egy permakultúrás kert mindennapjait többek között az esővízgyűjtés, a komposztálás, a növényi hulladék teljes körű felhasználása, a vegyszermentes növénytermesztés, a megújuló energiaforrások használata jellemzi, és a monokultúrás termesztéssel szemben a lassú és minimális beavatkozásra, a kis léptékben való gondolkodásra, valamint a fajok és fajták sokféleségének támogatására fókuszál. 

 

 

 

Kategóriák
Slow Tudástár

biodiverzitás

Biológiai sokféleségen a Föld minden létező életformáját és azok kölcsönhatását értjük. Másképpen megközelítve, ez az evolúció folyamán az eltelt évmilliók során szerzett „tudás”, amely képessé teszi az élővilágot, hogy adaptálódjon a környezeti viszonyok folyamatos változásaihoz. A biodiverzitás az Egyenlítőhöz legközelebb fekvő trópusi esőerdőkben a legnagyobb (itt él az összes ismert faj kétharmada), míg a sarkkörök felé haladva csökken. Jellemezhetjük a fajok számával, előfordulási arányukkal, azok térbeli és időbeli mintázataival. A biológia sokféleséget sok tényező veszélyezteti: a természetes okok – mint például a jégkorszakok, egymásnak ütköző földrészek, vulkánkitörések vagy a meteoritok pusztító ereje – mellett az emberi tevékenység a legszámottevőbb. Az élőhelyek pusztítása, a környezetszennyezés, a növekvő népesség, az orvvadászat vagy az invazív fajok elterjedése mind hozzájárul a biodiverzitás nagymértékű csökkenéséhez, ami pedig ökológiai katasztrófához vezethet. 

Kategóriák
Slow Tudástár

ökológiai lábnyom

William E. Rees és Mathis Wackernagel kanadai ökológusok által 1995-ben bevezetett közgazdasági mutató, amely azt számszerűsíti, hogy mekkora termékeny földterület kell egy ember/terület/ország által elfogyasztott javak megtermeléséhez, illetve a fogyasztás közben keletkezett hulladék befogadásához. Az ökológiai lábnyom megmutatja, hogy az emberiség milyen mértékben használja fel a Föld erőforrásait, illetve, hogy hány embert tudna még kényelmesen eltartani. Mértékegysége a globális hektár. A pontatlan számítások miatt a modellt folyamatosan korrigálják, és egyre több szempontot vonnak be a számításokba. Értéke még így is inkább irányadó, mondhatni szimbolikus, célja a fenntarthatóbb életvitelre és a fogyasztói szokásaink megváltoztatására való ösztönzés. A legfrissebb adatok szerint Magyarország ökológiai lábnyoma átlagosan 3,7 hektár, miközben a Földön minden emberre csak 1,8 hektár jutna. A legnagyobb ökológiai lábnyoma az Amerikai Egyesült Államoknak, Kanadának és az Egyesült Arab Emírségnek van 9 körüli értékkel, a legkisebb pedig Mozambiknak, Nepálnak és Bangladesnek 0,5 hektárral.

Kategóriák
Slow Tudástár

etikus fogyasztás

Olyan termékek, szolgáltatások vásárlása, amelyek etikus körülmények között készültek, és amelyeket etikusan működő vállalatok forgalmaznak. Etikus alatt érthetjük a munkavállalónak biztosított méltányos körülményeket és fizetést, a természeti környezet védelmét, az erőszakmentességet vagy az emberi jogok tiszteletben tartását. Mivel a vásárló választásával, hogy melyik terméket veszi meg, közvetlen hatással van a piacra, ezért az etikus fogyasztásnak az elvek mellett a gyakorlati jelentősége is számottevő: egy etikus fogyasztó ösztönözni tudja a fenntartható gazdaságot, és választásával közvetlenül támogatni tud olyan vállalatokat, cégeket, amelyek méltányos kereskedelemből származó (ún. fair trade) termékekkel foglalkoznak. A vásárló ugyanezen logika mentén bojkottálni is tud olyan vállalatokat, melyeknek működésével nem ért egyet.

Kategóriák
Slow Tudástár

mindfulness / tudatos jelenlét, tudatos figyelem, tudatosság

A tudatosság vagy mindfulness a meditációhoz vagy relaxációhoz hasonló egyszerű technika, tulajdonképpen az élet megélésének egy módja, ami eredetileg az elme gyógyítását célzó pszichológiai eljárás volt. Alapgondolata az, hogy segít visszaszerezni a kontrollt életünk irányítása felett úgy, hogy elmék, testünk és környezetünk jelzéseire odafigyelünk, tudatosítva azokat. A módszer segít megélni a pillanatokat, elmélyülni, lassítva rohanó élettempónkat. A lassítás beiktatásával időt nyerünk arra, hogy átgondoljuk a minket ért benyomásokat, mérlegeljünk és tudatos döntéseket hozzunk, vagy új inspirációkra találjunk, amelyek egész életünket áthatják, új alapokra helyezve azt. 

 

 

Kategóriák
Slow Tudástár

újrahasznosítás

Az újrahasznosítás célja a folyamatosan termelődő hulladék feldolgozása és visszaforgatása a kereskedelembe. Csak a szelektíven gyűjtött szemetet tudják az üzemekben feldolgozni, ezért fontos a lakóhelyünkön található szelektív kukák megfelelő használata. Szelektálható hulladék a papír, a fém, az üveg és a műanyagok bizonyos csoportja. Mivel nem minden típusú műanyag újrahasznosítható, érdemes ellenőrizni a terméken látható, háromszögbe foglalt számokat, amit elvileg kötelező feltüntetni minden műanyag cikken. A számkódok listája megtalálható több újrahasznosítással foglalkozó szervezet weboldalán, így segítenek a megkülönböztetésben. A textilipari termékeket adománygyűjtő konténerekben, boltokban tudjuk elhelyezni. A kommunális szemétbe nem gyűjthető gyógyszereket, vegyszereket, sütőolajat, világítótesteket és más elektronikai hulladékot a hulladékudvarokban lehet leadni.  

Az újrahasznosítás révén csökkenthető a felesleges szemét mennyisége, de az újrahasznosítás szintén energiaigényes folyamat. Amikor lehet, érdemes a hulladékmentesség elvei szerint cselekedni, hiszen sok energiát takaríthatunk meg, ha a zéró-hulladék szellemében a többször használatos termékeket választjuk, csomagolásmentes boltban vagy piacon saját tárolóba vásárolunk, és ha tudatosan döntünk fogyasztási szokásainkról, amivel pénzt is spórolunk. 

 

 

Kategóriák
Slow Tudástár

mélyadaptáció

A mélyadaptáció az egyik legpesszimistább elmélet az ember jövőjéről. A fogalmat Jem Bendell professzor vezette be 2018-ban, amikor különféle klímaváltozással, gazdasági trendekkel kapcsolatos kutatások eredményeit összegezte. Bendell abból a szociológiai megállapításból indult ki, mely szerint az emberiség történetében egyetlen kultúra sem számolt saját megszűnésével, úgy tűnik, az emberi psziché minden eszközzel igyekezett elkerülni ezt a gondolatot. A jelenlegi kutatások alapján azonban Bendell elkerülhetetlennek és felgyorsulónak látja a Föld ökológiai katasztrófáját a következő évtizedeken belül, ezért a mélyadaptáció az általunk ismert emberi kultúra eltűnésének tényszerű elfogadását és az összeomlás utáni túlélési stratégiák érzelmi-értelmi kidolgozását sürgeti.  

 

 

Kategóriák
Slow Tudástár

lassú divat

slow fashion mozgalom a fogyasztási szokások újragondolásán keresztül próbálja csökkenteni a környezetet károsító ipari termelést. Mint minden termék, a ruházati termékek előállításához is óriási apparátus és olcsó munkaerő szükséges. A gyorsan pörgő divatipar is nagymértékben fogyasztja bolygónk nyersanyagforrásait, ráadásul ezek a termékek alapvetően a harmadik világ szegény országaiban készülnek, gyakran méltatlan munkakörülmények között. A környezeti terhelés másik faktora a termékek használat utáni sorsa. A divatipar arra ösztönöz, hogy gyakori vásárlással cseréljük le ruhadarabjainkat, a már nem hordott darabok pedig hulladékként jelentenek új problémát.  

slow fashion ezzel ellentétben a tudatos vásárlásra és a természetes anyagokra helyezi a hangsúlyt, így tudatosan dönthetünk a környezet megóvása mellett. Vásároljuk akkor, amikor valóban szükségünk van új darabra, és próbáljunk olyat választani, amit akár évekkel később is hordhatunk. Ha van olyan ruhánk, ami nekünk már nem kell, de még hordható, akkor érdemes másokkal cserélni vagy elajándékozni. Egyre több varróműhely létesül, ahol segítenek abban, hogy régi darabjainkból újat varázsoljuk, vagy akár táskaként alkossuk őket újjá. 

 

 

 

Kategóriák
Slow Tudástár

lassú étel

Minden slow (lassú) kezdeményezés kiindulási pontjának tekinthető a Slow Food nemzetközi mozgalom, amely az 1980-as évek végén indult el Olaszországban. A civil kezdeményezés célja az országok és régiók étkezési hagyományainak, a helyi sokrétűségnek a megőrzése, védelme volt, továbbá az étkezésnek mint fontos közösségi tevékenységnek a rehabilitációja a gyors étkezések ellenében. A slow food több szinten jelenik meg: a termelői kisközösségekben helyi alapanyagokból készült termékektől kezdve az ízekre, textúrákra odafigyelő nyugodt, ráérős-beszélgetős étkezésig. A helyben megtermelt alapanyagok és termékek fogyasztása környezetkímélő és egészséges is, hiszen nem kell vegyszerrel kezelni a terményeket, hogy a környezetszennyezéssel járó hosszú szállítási időt túléljék. Alapvető szabályként elmondható, hogy minél messzebbről érkezik egy étel, annál környezet és egészségkárosítóbb a folyamat, amin az étel átment. Ezt különösen fontos szem előtt tartani a távoli országokból érkező divatos, super food-nak kikiáltott ételek kapcsán is, amelyeket a nagy piaci igény miatt óriási környezeti károkat okozva termelnek.  

slow food mozgalom mára az egész világot átfogó hálózattá alakult, figyelmük kiterjed helyi gasztro-kulturális értékek megőrzésétől a helyi vállalkozások támogatásán át az idegenforgalmi célokig.  

 

 

 

Kategóriák
Slow Tudástár

poszthumanizmus

poszthumanizmus egy gyűjtőfogalom, ami alá több egymással szemben álló és különböző alapelveket valló irányzat tartozik. Közös álláspontjuk, hogy a klasszikus humanizmus válsága és összeomlása utáni időszakban keresi az ember új helyét. A másik alapelvük, hogy a klasszikus humanizmus antropocentrikus gondolkodásmódjával szemben nem az embert tekintik a világ origójának, hanem a (ko)evolúció egy magasabb vagy más fokának vallják.  

Néhány példa a poszthumanista izmusok közül: Az antihumanizmus elsősorban Louis Althusser (19191990), francia filozófus nevéhez kötődik. Az antihumanisták nem fogadnak el semmilyen hagyományos humanista elképzelést, amely az emberiséget és az emberi létállapotot alapvetőnek tekinti. Althusser a humanizmust ideológiai államapparátusnak (appareil idéologique d’État) fogja fel, amely a hatalom-tudás viszonya, ezért nem tekinthető univerzális értéknek vagy természetes létállapotnak, aminek a reneszánsz óta vallják. 

transzhumanizmus a ráció és a tudomány mindenhatóságát állítja. Az elképzelés szerint a jövő technológiai megoldásainak köszönhetően létrejön majd egy tökéletesített ember, ezt nevezik transzhumán vagy poszthumán állapotnak.  

spekulatív poszthumanizmus a klónok, hibridek és az ember közös jövőjét kutatja, illetve az ember nélküli jövő lehetőségét. A kritikai poszthumanizmus olyan emberképet fogalmaz meg, amely környezetétől és technológiájától elválaszthatatlanul fejlődik.  

Az animal studies a gondolkodásunkba berögzült dualitásokat igyekszik felszámolni (természet-kultúra; tudomány-nem tudomány, ember-állat), illetve egy, az állatok jogaival foglalkozó etika kidolgozását tűzte ki célul. 

 

 

Kategóriák
Slow Tudástár

önellátás

Az önellátás olyan életforma, melyben a meglévő források felhasználásával és külső segítség nélkül elégíthető ki az egyén vagy a család alapvető igénye. Az önellátók függetlenné teszik magukat a pénztől, világgazdaságtól, munkaadóktól. Az újkorban ez az eszme többször is felbukkant az emberiség történetében, érdemes felidézni Henry David ThoreauWalden  A polgári engedetlenség iránti kötelességről (1854) című könyvét a természetbe való kivonulásról a polgári társadalom megnyomorító hatása elől. Emellett persze számtalan egyéni és közösségi példát is idézhetnénk arra, amikor egyének vagy egész közösségek kivonultak az iparosodott társadalomból, hogy visszatérve a hagyományos termelési formákhoz, maguk állítsanak elő minden szükséges nyersanyagot és terméket maguk vagy családjuk számára. A kivonulás nemcsak függetlenséget jelent, hanem fejlődést is: természettel kialakult harmonikus viszonyban az ember a spirituális fejlődés útjára léphet. A hagyományos termelési viszonyok nem zsákmányolják ki a természetet, mint az iparosított mezőgazdaság és állattartás. Az önellátás városi környezetben is megvalósulhat: süthetünk saját kenyeret, készíthetünk vegyszermentes tisztálkodó- és tisztítószereket, aszalhatunk, befőzhetünk, savanyíthatunk, varrhatunk. 

 

Kategóriák
Slow Tudástár

hulladékmentesség

 A hulladékmentesség egy önként vállalt tevékenység, aminek célja, hogy az egyén vásárlási és fogyasztási szokásai megváltoztatásával minimalizálja az így keletkező hulladékot azért, hogy lehetőleg ne képezzen hulladékot, főként olyat, amely nem újrahasznosítható, és csökkentse az újrahasznosítás terheit. Ez utóbbi azért fontos, mert az újrahasznosítás is nagy erőforrásokat kíván, egyszerűbb, ha nem is keletkezik szemét. 

A tudatos vásárlás mérlegeli, hogy valóban szükséges-e az adott termék megvétele. Nehéz leküzdeni a reklámok hatását, vagy lemondani a megszerzés” öröméről, de a jelenlegi túltermelés ökológiai problémákat okoz. Mértéktartó fogyasztással a környezeti terhelés csökkenthető. A csomagolásmentes boltok ezen próbálnak segíteni, de használhatóak saját textilszatyrok, dobozok az eldobhatók helyett. A meglévő, de már nem használt tárgyakat sem kell kidobni, ezek továbbadhatóak, több fórum és szervezet segít ebben. A konyhai nyershulladék komposztálóban tud hasznosulni. Fontos szempont még a hulladékmentességben az egyszer használatos termékek elhagyása, helyettük a többször használható változatra való áttérés. Néhány példa a már említett textilszatyrok mellett a textilből készült zsebkendők, szalvéták; a PET palackok helyett saját kulacs stb. 

Kategóriák
Slow Tudástár

minimalizmus

minimalizmus mint életforma Joshua Reynolds és Ryan Nicodemus révén lett világhírű, de már őket megelőzve is többen egyszerűsítették az életformájukat valós igényeik szerint. 

minimalista életvitel kialakítása a korábbi életforma újragondolását igényli: a cél az, hogy megtaláljuk, mi az a szokás vagy tárgy, ami fölösleges, és mi az, ami valódi értéket képvisel. A minimalizmusban nincsenek szabályok, mindenki maga mérlegeli munkáját, személyes kapcsolatait, otthonát stb., vagyis életének minden aspektusát, átgondolva, hogy mi biztosít számára valós örömet, elégedettséget, és mi okoz számára rossz érzést. A cél az egyszerűsítés, azoknak lehetőségeknek a felfedezése, amelyek jót adnak. A fejlett országokban a túlfogyasztás miatt egy rossz gyakorlat alakult ki: időnk, egészségünk, vágyaink és céljaink a munka-fogyasztás ciklusába rendeződtek. A minimalisták megpróbálnak kilépni ebből a körből, hogy örömet, szabadidőt, új tapasztalatokat, valós kapcsolatokat találjanak egy lassabb, de minden pillanatában átélt életmódban. 

 

Kategóriák
Slow Tudástár

polgári engedetlenség

A polgári engedetlenség fogalmát Henry David Thoreau (18171862), amerikai író alkotta meg. Szerinte az állampolgárnak joga és kötelessége  ha a kormányzat eltér az erkölcsileg helyes úttól, és a törvényeket a saját javára formálja, vagy megsérti a társadalmi igazságosság elvét  ellenállni és erőszakmentes eszközökkel utat mutatni, ha a törvényes tiltakozást (pl. beadványok, jogi út) nem veszi figyelembe a hatalom. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Mahatma Gandhi (18691948), indiai politikus, aki szerint a passzív tiltakozás mindenkinek veleszületett joga. A polgári engedetlenség eszközeit (nem engedélyezett tüntetés, ülősztrájk vagy útlezárás; létesítmények, területek önkényes elfoglalása; közigazgatási intézmény rendezvényének megzavarása) sok olyan aktivista csoport is használja, akik az ökológiai krízis enyhítésén dolgoznak, többek között az Extinction Rebellion, Greenpeace, Fridays for Future és a Sunrise Movement.