WE ARE THE GARDEN! ( MI VAGYUNK A KERT!), 2020
installáció, videó
„Így kezdődött: Először a rovarok tűntek el. Ha nyáron kimentünk egy rétre, olyan érzésünk támadt, mintha valami hiányozna. Először senki nem tudta, mi az. Valahogy csendesebb volt minden. A virágok is alacsonyabbra nőttek. A telek rövidebbek és furcsábbak, a nyarak szárazak és forrók lettek. Fokozatosan, lépésről lépésre történt az egész, így az embereknek fel se tűnt.“
A disztópikus jövőben néhány ember túléli a klímaváltozás következményeit. Azok, akik biztonságos környezetet teremtettek maguk számára, elegendő élelemmel és vízzel rendelkeztek, akik megmenekültek az erdőtüzektől és az áradásoktól. A levegőben annyi a por, hogy alig lehet lélegezni. Az egészséges környezet megteremtéséhez zárt bioszférát kell kialakítani, egy a lakóhelyhez csatlakozó kis kertet, amely az emberek otthonait levegővel látja el. Ez állítja fizikailag helyre a megszakadt kapcsolatot természet és ember között. A nehéz körülmények túlélése érdekében a kert részévé válunk, a kert pedig a mi részünkké.
A projekt egy férfi és egy gyerek – egy kislány – történetét meséli el, akik magányosan élnek a klímakatasztrófát követő jövőben, nem tudva, létezik-e más rajtuk kívül. A történet írott formában létezik, amit festmények, rajzok, tárgyak és egy videó egészít ki, mint a valóság mozaikdarabjai. A disztópikus világban az élet korábbi feltételei, a társadalomhoz és a közösséghez való tartozás, a jobb élet reménye már megszűntek létezni.
A projekt egyes elemei valóban léteznek egy valódi kertben Kassán, Szlovákiában: egy lakható faház, egy üvegház a növényeknek és maga a kert. A telken és a kert gyümölcsein egy baráti közösség osztozik. A ház belső tere kiállítótérként szolgál, amelyben a tárgyak, festmények és rajzok a fikció részét képezik és összekeverednek a valósággal.
Oto Hudec
—
IF I HAD A RIVER, 2012
fa, MDF-lap, textil, epoxygyanta, növények, magvak, (festés szövetre, akril vaszonon)
Gandy Gallery jovoltából
Munkám az utópikus fenntartható egység kísérleti modellje egy ember vagy család számára. A kis kerttel rendelkező hajó független a helyszíntől, független az állami politikától, a világgazdaságtól, a fosszilis tüzelőanyagoktól és a globális vállalatoktól. Ez egy idealizált megoldás a gazdasági és ökológiai válságra. De az ideálom egy ilyen élethez nem az ember elszigeteltsége, hanem éppen ellenkezőleg – együttműködés és segítség egymásnak. Ezért a csónak része a vendégeknek szóló sátor, ami a kiállítás minden látogatóját jelképesen meghívja. A látogatónak jogában van a csónak tárolójából gyümölcsöt, gyógynövényt, vagy magvakat és szárított gyümölcsöt magával vinni. De a csónaknak részvételre és segítségre is szüksége van – a növények gondozására és energiájára – öntözésükre, szárított levelek vágására, komposztálására … Még akkor is, ha irreális, hogy az emberiség a szárazföldről hasonló csónakokba költözne, ez lehet az első lépés a változáshoz más, értelmesebb megközelítéssel a természethez és egymáshoz.
Oto Hudec