Diana Lelonek alkotása, amelyet a Lassú élet. Radikális hétköznapok című kiállításra beválogattunk, az ember és a természet kapcsolatát vizsgálja. Az Élő dolgok központja című projektében a művész az élet olyan új formáit veszi górcső alá, amelyek az emberi túltermelés eredményeiként jöttek létre. Ezeknek az új élőlényeknek természetes élőhelyeivé váltak a túltermelés termékei.
Diana Lelonek a művészeti gyakorlatában többek között hanggal is foglalkozik. Az audióprojektjei között szerepel a Melting Gallery, mellyel az olvadó gleccserek hangja révén kívánja felhívni a figyelmet a globális felmelegedésre. Az Endling a madarak archív audiófelvételeinek összeállítása, amelyekből néhány fajt már kihaltnak tekintenek. A Nightingale Concert (Luscinia luscinia) arra buzdít bennünket, hogy nézzünk körül, és a nagyvárosok legzsúfoltabb helyein is keressük a szépséget. Ezek a hanginstallációk arra ösztönöznek bennünket, hogy lassítsunk, és merüljünk bele a természet hangjaiba, gondolkodjunk el azon, milyen kapcsolat fűz minket a körülöttünk lévő világhoz. (J.E.)
SoundCloud linkek a művész jóvoltából
Alábbi szövegek: Diana Lelonek
—
Diana Lelonek/ Denim Szram, Olvasztó galéria, 2019
A svájci hangművész és zeneszerző, Denim Szram közreműködésével készített hanginstalláció a bázeli Culturescape fesztivál keretében jött létre, amikor Diana Lelonek rezidencia programon vett részt. A három olvadó alpesi gleccseren: a du Rhone-on, az Aletsch-en és a Morteratsch-on a művész által készített felvételek, melyeket Szram Denim komponált zeneművé, az eltűnő gleccserek szimfóniája. A lassan csordogáló katasztrófa hangja, melynek bekövetkezte aligha látható, homályban marad, bár mindenhol megnyilvánul, sehol nincs, aggodalomra ad okot, és félelmet kelt. Az alpesi gleccserek nagyon gyorsan eltűnnek; némelyikük már örökre eltűnt. A gleccserhez tett utazás, az egyenletes csepegés mindenütt jelenlévő hangját hallgatva a visszaszámláláshoz hasonlít. Ez a hang a visszafordíthatatlan veszteség egyértelmű jele.
Az üres kiállítótérben bemutatott többcsatornás hanginstalláció hanggal tölti meg a termet, bár a klasszikus „white cube” térben nincsenek tárgyak. Az üresség egyszerre művészi manifesztum és kérdés is egyben: hol van a művészet helye a klímaválságban? És a tárgyak túltermelésének kérdése is megjelenik a művészeti termelésben, mivel a művészeti világ egy olyan piac, amely folyamatosan új projektekre, trendekre és alkotásokra éhes. Ebben a termelési versenyben olykor képtelenek vagyunk megállni és átérezni saját vágyainkat.
Koncepció/felvétel: Diana Lelonek
Összeállítás: Denim Szram
—
Endling
(Összeállítás a hanginstallációból, Diana Lelonek egyéni kiállítása Labirynt Galériában, Lublin, Lengyelország), 2019
https://soundcloud.com/diana-lelonek/ptaki-loop-lcr-15min-pop
A kiállítás a fajok elkerülhetetlen kihalásának a problémájára utal, amelyet elsősorban az emberi tevékenység okoz. A kiállítás címe, az Endling a faj utolsó egyedére utal. A kifejezést először a Nature folyóiratban használták 1996 áprilisában. 2001-ben újból megjelent az Ausztrál Nemzeti Múzeumban az utolsó tasmán tigris bőrét bemutató kiállításon.
A művész hanginstallációt készített a tudósok által rögzített madárhangokból. A kompozíció kihaltnak tartott madarak hangját is tartalmazza. Ez a megrendítő darab az utolsó felhívás, melyre nem érkezett válasz. Egyszerre a megbánás aktusa és kísérlet a természetes környezet visszafordíthatatlan lerombolásának ábrázolására. A sötét, üres kiállítótér a semmit jeleníti meg a maga fizikai valójában, a jövő ellenséges kísértetét, amely már itt van, noha mi hajlamosak vagyunk nem észrevenni.
Együttműködésben Marcin Lenarczykkal
labirynt.com/en/diana-lelonek-endling/
Archív felvételek: a Cornell Lab of Ornithology gyűjteményéből és www.xenocanto.com
—
Fülemüle koncertje (Luscinia luscinia)
2019 június, esemény a városi térben
Varsó központjában él egy csalogány. A madár, amely általában nem szereti a zsúfolt és zajos tereket, egy rózsabokrot választott menedékül a Patelnián – a „serpenyőn”, a teraszt a varsói metró központi állomásának déli bejáratánál.
Nyilvánvalóan évek óta ott él. Minden év májusában és június elején, este, éjjel és reggel hallható az éneke. A szakértők szerint ez egy jelenség, hogy ezt a helyet választotta. Végül is a „serpenyő” a város egyik legforgalmasabb pontja, forgalmas útvonalak kereszteződése, ahol mindig rengeteg az ember.
A csalogányok szeretik hallatni hangjukat. A varsói városközpontban élő madárnak hangosabban kell énekelnie, mint külvárosi rokonainak – nem könnyű túlharsognia az elhaladó villamosokat. Mégis, alig valaki áll meg, hogy meghallgassa énekét.
*
A City Squares. An Instruction Manual kiállításon, amelyre a Zodiak Varsói Építészeti Pavilonban került sor 2019 júniusában, felkértem az embereket, hogy hallgassuk meg együtt a csalogány koncertjét. A belvárosban egy forgalmas tér a hallgatás terévé, az együttlét és a tudatosság terévé vált. Kétórás várakozás után a csalogány megkezdte előadását.
A csalogány dalának ritmusában a „serpenyő” olyan térré vált, ahol érdemes volt megállni, hogy az emberek együtt hallgassák az éneket, együtt legyenek, másképp tapasztalják meg az időt, és alakítsák ki a fajok közötti intimitás érzését. Ez a koncert egy eseménysorozat kezdete volt, amelynek során együtt hallgattuk a békák, tücskök, madarak és más lények szezonális koncertjét.