Szép új világ. Milyen lesz a művészet a koronavírus-járvány után? Diana Lelonekkel beszélget Jan Elantkowski
Milyen hatással van a járvány a művészetedre és a mindennapi életedre?
Szorongással küzdök, ezért a koronavírus-járvány számomra nehéz időszak. Nagyon aggódom a családomért és a jövő miatt. Varsó központjában egy kis albérletben lakni a karantén idején nagy megpróbáltatás.
A Parlament mellett lakom, ahol komoly rendőri jelenlét volt, mindenkit igazoltattak. Csaknem három hónapja élek bezárva egy kis szobába a barátommal. Nincs erkélyünk, így foglaltam magamnak egy picike kertet a házunk közelében. Magánterület, ezért oda ki lehetett járni a karantén alatt is. Évek óta nem használja senki. Elhatároztam, hogy ültetek pár növényt és virágot. Találtam egy macskát is, ott él a kertben, és etetni kezdtem. Azt hiszem, a kert és a cica segített túlélni ezt a nehéz időszakot.
Lengyelországban ijesztő a politikai helyzet a koronavírus-járvány idején. Április 15-én, a karantén alatt és a járvány kellős közepén a lengyel kormány elhatározta, hogy bevezeti a teljes abortusztilalmat. Rendes körülmények között valahányszor újra megpróbálják keresztülvinni ezt a borzasztó törvényt a parlamentben, emberek ezrei vonulnak ki az utcára tiltakozni. De most, a karantén idején tilos mindenfajta demonstráció. Ennek ellenére a nők megtalálták a jogi kiskapukat, és így is tiltakoztak. Tiltakoztak autóban ülve, plakátokkal a Parlament melletti bolt előtt sorakozva, stb.
Számomra a demonstrációkon az a legfontosabb, hogy együtt kiabálunk, de erre most nem volt mód, amikor tilos a gyülekezés. Ezért határoztam el, hogy felkérem a nőket, hogy gyűljünk össze online, és így hallassuk a hangunkat együtt. Csaknem száz felvételt kaptam nőktől, férfiaktól és gyerekektől, akik ezt a mondatot skandálták: „A vírussal harcoljatok, ne a nőkkel!” [„Walczcie z wirusem, nie z kobietami”] és még néhány olyan szlogent, amit tüntetéseken szoktunk kiabálni a Parlament előtt.
A barátommal, Edka Jarząb művésszel összevágtuk a kapott hangfelvételeket. Így hoztuk létre egy olyan demonstráció felvételét, amely fizikai értelemben sosem valósult meg. Aznap, amikor a parlamentben szavaztak a törvényről, lejátszották a tüntetők kiabálását az ablakokból, erkélyekről, autókból, a boltba menet (a Parlament melletti boltba menet is). És ennek köszönhetően együtt tudtunk kiabálni, és hallották a hangunkat. Azt hiszem, ez a fajta „hangszórótüntetés” a tiltakozás hasznos eszköze lehet, amikor tilos a gyülekezés.
Néhány napja mozdultam ki Varsóból először március eleje óta. Jelenleg is egy barátomnál vagyok vidéken, és végre érzem, hogy a stressz és a feszültség, ami ebben a helyzetben felgyülemlett, oldódni kezd.
Mit gondolsz, megváltozik a viszonyod az élethez és a művészethez, ha vége lesz a járványnak?
Még nem tudom, milyen hatással lesz a járvány az életemre. Egyelőre nehéz bármit is megjósolni. Egyszerre vannak pozitív és negatív érzéseim a járvány hatásával kapcsolatban. Az biztos, hogy ez a vírus akkor jött, amikor a világnak már nagy szüksége volt a változásra. Olyan iszonyatos rohanásban és túltermelésben éltünk, hogy várható volt, hogy előbb-utóbb történnie kell valaminek, ami megállítja. Tavaly a klímaválság mozgalmakban követeltük a fogyasztás csökkentését és a repülőjáratok ritkítását. Most ez mind leállt, nem azért, mert az emberek döntöttek így, hanem egy mikroorganizmus hozta meg helyettük a „döntést”.
Buona Fortuna címmel rendezett római egyéni kiállításom három hónapja zárva tart a koronavírus miatt. Jövő héten végre kinyit. Furcsa érzés erre a kiállításra gondolni, mely a katasztrófáról, a Földhöz való arrogáns viszonyunkról szól „zoeterápiás” munkákon keresztül, melyekben a baktériumok bosszút állnak az ember uralomvágyáért… és akkor egyszer csak itt egy valódi vírus, és bezárják a kiállítást három hónapra… Amikor kitaláltuk a címet Kuba Gawkowski kurátorral néhány héttel a megnyitó előtt, a Buona Fortunában rejlő irónia éppolyan fontos volt számunkra, mint a kiállításban felcsillanó remény. Úgy érzem, ez a vírus a végső hívó szó a változtatásra. Nem szabad elszalasztanunk. Az a világ, ami eddig volt, talán soha többet nem jön vissza. A kérdés az, hogy merre mennek a változások. Lehet, hogy jobb lesz a világ – a járvány talán esélyt ad arra, hogy új gazdasági megoldásokat és modelleket keressünk és vezessünk be. Én sajnos attól tartok, hogy a járvány legelső hatása – amely hamarosan meg fog mutatkozni – az osztálykülönbségek radikális elmélyülése lesz. De nagyon aggódom a szabadságunkért és a demokrácia jövője miatt is.
Ami a művészetet illeti, azt hiszem, nehéz dolgunk lesz. Gyakorlatilag töröltek minden kiállítást, konferenciát, vitát és fesztivált, amit erre az évre terveztem. A művészek gyakorlatilag semmiféle támogatást nem kaptak az államtól. A művészet és a kultúra állami támogatása a járvány után valószínűleg jelentősen csökkeni fog. Az intézmények támogatását máris csökkentették, ami odavezethet, hogy a művészeknek nem lesz fizetése. Kárba vész a méltányos fizetésért és a kiállítási költségek biztosításáért vívott sokévnyi küzdelem. Nemrégen hallottam egy interjút egy ismert lengyel színésszel (egy igen jómódú színésszel), aki azt nyilatkozta, hogy a művészek boldogulni fognak, mert „az éhes művész a termékeny művész”. Ez a mítosz sajnos még mindig tartja magát a társadalomban.
Ami pedig a másik kérdést illeti, a kulturális szférában dolgozók többségét nullaórás szerződéssel foglalkoztatják, vagy olyannal, ami alig fizet, és nem nyújt sem stabilitást, sem szociális biztonságot (a magánjog patologikus kifacsarása); ezeknek az embereknek jelenleg nincs jövedelmük, és a helyzet nem fog visszarendeződni akkor sem, ha feloldják a korlátozásokat – a kulturális munkások talán rosszabb helyzetbe kerülnek, mint valaha.
Mit gondolsz, miben változtatta meg a vírus alapvetően az életünket, ha megváltoztatta? Mit tanulhatunk a járványból?
Ahogy már mondtam, szerintem az életünk elsősorban a gazdasági válság miatt fog megváltozni – ez a koronavírus hatása.
A járvány után sokan elszegényednek, elvesztik a munkájukat vagy az otthonukat, adóságba keverednek (az máris látható, hogy sokan el fognak maradni a hiteltörlesztéssel az elkövetkező három hónapban), tehát növekedni fog a hontalanság és a munkanélküliség. Engem személy szerint nagyon irritálnak azok az emberek, akik gyönyörű képet festenek a járvány utáni világról: ők általában olyan kiváltságos helyzetben élnek, hogy van saját lakásuk, és a karantén idején a tágas udvaron jógáznak, és belső utazásra kelnek. A közösségi médiában sok középosztálybeli ember arról beszél, hogy a karantén felnyitotta a szemüket az élet valódi értékeire… Őszintén szólva már rosszul vagyok az ilyen beszédtől. A valóság a következő: Lengyelországban az emberek többsége pici, jelzáloggal terhelt lakásban szorong, vagy igen magas áron bérli a lakását. Remélem, hogy a koronavírus után kipukkad végre az ingatlanbuborék.
A járvány talán esélyt ad olyan változásokra, melyek különben nem történtek volna meg. Megállt a világ, és nem szabad visszatérni a korábbi működéséhez. Most lehetőségünk van másfajta gazdasági modellek bevezetésére. Olyan modellek bevezetésére, amelyek véget vetnek a Föld ökoszisztémájának a kizsákmányolásának, az ipari méretű gazdálkodásnak, és megnő a kis gazdaságok, a lokalitások és az együttműködés fontossága, csökken a termelés, és lelassul az élet. De ez túl utópisztikusan hangzik. Nem hiszem, hogy így történne. Az ökoszisztéma fellélegzett egy pillanatra, mielőtt minden visszatérne a régi kerékvágásba. Most egy még nagyobb válság áll a küszöbön: a klímaválság. Hosszú távon ez jóval súlyosabb következményekkel fog járni, mint a koronavírus-járvány.
Mit gondolsz, a művészet képes előidézni társadalmi változást? És ha igen, hogyan?
Azt hiszem, a művészetben megvan ez a potenciál, de nem igazán képes társadalmi méreteket ölteni. Erre a politikusoknak van meg az eszközük, nem a művészeknek. Mi csak a saját dolgunkat tudjuk tenni, csinálhatunk elkötelezett, politikai művészetet. Az a fontos, hogy hallassuk a hangunk. A művészetnek persze vannak eszközei arra, hogy alternatívákat mutasson fel. Ez már folyamatban van: egyre alakulnak az agytrösztök gondolkodókból és művészekből. Mindazonáltal ez még mindig kicsiben folyik. A közvélemény szerint a művészet felesleges, olyasmi, amit nem kell támogatni kritikus időkben, és az első dolog, ami veszhet mint felesleges luxus.
Amikor a művészeten a sor, hogy választ adjon a jelenlegi politikai és társadalmi realitásokra, akkor, azt hiszem, megvan benne a potenciál a jelen helyzetben. Mindazonáltal tartok az olyasfajta elnyomástól, ami épp most esett meg varsói művészekkel. Egy hete néhány lengyel művész egy happeninget adott elő a Parlament mellett arra reagálva, hogy a kormány megrendezte a választásokat a járvány alatt (erről lásd itt). A művészek csak tették a dolgukat – egy performanszot hajtottak végre a szabályokat betartva (távolságot tartottak egymástól és maszkot viseltek). Ennek ellenére súlyos bírsággal büntették őket azért, mert művészetet csináltak, amely ebben az esetben a valóságban zajló események kritikája volt.
Varsó – Budapest, 2020 május