Az önellátás olyan életforma, melyben a meglévő források felhasználásával és külső segítség nélkül elégíthető ki az egyén vagy a család alapvető igénye. Az önellátók függetlenné teszik magukat a pénztől, világgazdaságtól, munkaadóktól. Az újkorban ez az eszme többször is felbukkant az emberiség történetében, érdemes felidézni Henry David Thoreau: Walden – A polgári engedetlenség iránti kötelességről (1854) című könyvét a természetbe való kivonulásról a polgári társadalom megnyomorító hatása elől. Emellett persze számtalan egyéni és közösségi példát is idézhetnénk arra, amikor egyének vagy egész közösségek kivonultak az iparosodott társadalomból, hogy visszatérve a hagyományos termelési formákhoz, maguk állítsanak elő minden szükséges nyersanyagot és terméket maguk vagy családjuk számára. A kivonulás nemcsak függetlenséget jelent, hanem fejlődést is: a természettel kialakult harmonikus viszonyban az ember a spirituális fejlődés útjára léphet. A hagyományos termelési viszonyok nem zsákmányolják ki a természetet, mint az iparosított mezőgazdaság és állattartás. Az önellátás városi környezetben is megvalósulhat: süthetünk saját kenyeret, készíthetünk vegyszermentes tisztálkodó- és tisztítószereket, aszalhatunk, befőzhetünk, savanyíthatunk, varrhatunk.